• Olaszország

    A Vezúv árnyékában

    A Sorrentói félsziget a Vezúv árnyékában nyújtózik a Tirrén tenger kéklő hullámai közzé. Partvonala szabdalt, helyenként meredek sziklafalakon bújnak meg a települései. Erre a vidékre érkeztünk, hogy felfedezzük a környék látnivalóit, ebből állítottam most össze egy csokorravalót. Salerno: A róla elnevezett Salernói öböl partjainál fekszik, kevésbé látogatott, mint neves szomszédai. Elsőként a Fellegvárat látogattuk meg, ahonnét pompás kilátás nyílt az alattunk elterülő városra. A várat II. Arechi longobárd herceg építette, aki nemcsak a város védelmi rendszerét építette ki városfallal, hanem még a várat is felépítette. Az egykori fellegvárban ma egy kis múzeum várja látogatókat, régi érmékkel, kerámiákkal. Meglepő módon a vár alatti domboldalon békésen legelésző tehenek araszolgattak a legjobb falatok…

  • Magyarország

    Tavaszi kilátások a Pilisben

    Szombat reggel hajnali 5 óra van, kivet magából az ágy és még mindig dolgozik bennem a tegnapi nap, késztetést érzek arra, hogy elmeséljem… Nagypénteken túrára indulunk a Pilis magaslatai felé. Debrecen környékén csípős áprilisi szél kerget be mindenkit a kisbuszba. Az autópályán érződik az ünnepi hangulat, alig-alig találkozunk autóval, de Budapest felől beindul a „rajzás” a szembe oldalon hatalmas a forgalom, ami egyszer csak összefüggő tömött kocsisorrá áll össze kilométereken keresztül, áldom a jó sorsunkat, hogy mi épp a másik irány felé haladunk. A tervezett időre érkezünk Csobánkára, ahol már várnak minket Budapest környékéről érkező kedves ismerőseink is, így egészül ki csapatunk. Csobánka a hegyek ölelésében megbúvó alig több, mint…

  • Magyarország

    Kék túra Bódvaszilas –Tornabarakony

    Rossz időt jósoltak az előrejelzések, de a kék túrás magot ez nem rémítette meg, töretlenül haladt Bódvaszilas irányába. Csepergett az eső, de mivel nincs rossz idő csak rosszul öltözött turista, ezért Michellin bábukká változtunk és elindultunk. Rögtön egy nyílegyenes rövidítéssel kezdtünk, ami szépen a szántóföldek mellett vezetett. Előttünk az Esztramos hegy félig lebontott tömbje mutatta az utat. A régi bánya vasúti töltésére felkapaszkodtunk és haladtunk előre a bokrokat kerülgetve. Aztán egy rozsdásan csillogó tárgy tűnt fel előttünk, fölébe magasodva az alatta hömpölygő víztömegnek. Elértük a Bódvát és az átkeléshez egy sínpár mellett egy 10-15 cm széles göbös vaspár nyújtott lehetőséget. Adrenalinszint emelés elkezdődött. A bátrak libasorba állva szépen elindultak keresve…

  • Magyarország

    A kék túra hősei

    Bevallom, amikor évekkel ezelőtt felmerült az ötlet bennem és felírtam az ötletek közzé ezt a tervet, akkor magam sem hittem, hogy találok hozzá megfelelő embereket. Olyanokat, akik kellően motiváltak és megvan bennük a kitartás ahhoz, hogy újra és újra vállalják a nehézségek leküzdését egy cél miatt. Teltek múltak az évek és ez a túramozgalom a szakmai berkeken kívül egyszercsak bekerült a köztudatba. Rengeteg fejlesztés, úthálózat felújítás, karbantartás, infrastruktúra fejlesztése után és a remek marketingnek köszönhetően a kék túra, már nem csak az elszánt, „öreg róka” turistáknak mondott valamit, hanem szinte mindenkinek. Igy aztán egy szép napon, amikor egy túrán beszélgettünk és Veres Julcsi felvetette, hogy elkezdhetnénk a kék túrát és…

  • Magyarország

    A Cserhát titkai – a jó palócok nyomában

    A Cserhát az Északi középhegység tagja, felszíne és kőzetei is rendkívül változatosak. Szomszédos a Börzsönnyel és a Mátrával, de velük ellentétben fő kőzetalkotója nem a vulkanikus tevékenységek során keletkezett, hanem üledékes kőzetek. Azonban a földtörténeti korok során egyes vulkánkitörések alkalmával először riolit, majd andezit került a felszínre. A tektonikus mozgások hatására törésvonalak keletkeztek, amelyekhez hozzájárult az erózió is, ami végül kialakította a Cserhát vidékének változatos tájait. A Cserhátot hegyvidéknek nevezzük, de valójában dombvidék, hiszen az 500 méteres középhegységi magasság felé, csak néhány csúcs emelkedik. A Cserhát egy mesevilág, amely igazi meglepetéseket tartogat mindenkinek, aki kíváncsiságát hátizsákjába dobja és elindul, hogy a lágy lankák vezessék az útján. Az elmúlt hetekben nekem…

  • Magyarország

    Gyakorlati tudnivalók a kék túráról

    Ha már megszületik az elhatározás a fejedben, hogy nekiállsz kéktúrázni, akkor íme néhány tipp, ami majd megkönnyíti a túrázásodat. A kék túrának nincsen határideje, bármikor elkezdheted és bármikor folytathatod. Akár évek alatt is teljesítheted. 2. Nincs kötött útvonala, azokra a szakaszokra mész, amelyikre épp kedved van. 3. Szükséged lesz hozzá egy kék túra igazoló füzetre, amit sportboltokban, vagy MTSZ-nél meg tudsz rendelni. 4. Szerezz be egy kék színű bélyegzőpárnát (természetesen befestékezve), amit vigyél magaddal a túrára, ugyanis a bélyegző helyeken, csak a bélyegzőt találod, amit belemártasz a bélyegzőpárnádba és máris olvasható lesz a lenyomat az igazoló füzetedben. (Ha többen mentek, akkor elég, ha egyikőtöknél van ilyen eszköz.) 5. Letölthetsz gps…

  • Magyarország

    Kéktúra történelem

    Tudod, hogy melyik az az útvonal, amely egy lapon szerepel többek között a Kalahári sivataggal, A Grossglocknerre vezető úttal, Guatemalával, Parmával, A Kamcsatkai félszigettel, Maldív szigetekkel? Ez a neves felsorolás csak néhány pontja annak a 25 helyszínből álló listának, amelyet a National Geoghraphic állított össze 2020 legjobb úti céljai közül. E rangos listára felkerült Magyarországról az Országos Kéktúra is. Magyarországnak van több ilyen hosszú útvonala, amelyeket bejárva megismerhető hazánk esszenciája. Ezen a térképen látható a 3 fő útvonal, a legkorábbi és a legismertebb országos kéktúra az ország északi vidékét köti össze nyugatról-keletre, Irott-kőtől – Hollóházáig. Az Alföldi kék túra Sátoraljaújhelytől – Szekszárdig vezet. Majd a Rockenbauer Pál Dél dunántúli Kéktúra…

  • Magyarország

    Vadregényes sziklaszoros a Bükk mélyén

    Kisbuszunkat Cserépváralján az étterem előtti parkolóban hagyjuk és útnak eredünk, hogy belessünk a Bükkalja vulkanikus világába. A Bükk hegység mészkőből áll, de a déli lejtőjénél elterülő Bükkalja mégis egy vulkanikus tevékenység képződménye. Cserépváralja, mint ahogy a neve is sugallja egy egykori vár alatt épült. A falu központjából indul a piros jelzés, ahonnan egy erős emelkedő után érkezünk meg egy kápolnához, amit 1788-ban építtetett a terület akkori birtokosa a francia eredetű L’Huilliere család egy kastéllyal együtt, amihez a vár köveit is felhasználták. A kápolnát ma már nem használják. Mellette áll a török kori kút, eredetéről nem sokat lehet tudni, vélhetően a török időkben épülhetett, a romantikus külsejét az 1860-as felújítása során…