A misztikus Béli hegység

A Béli hegység Arad és Bihar megye határán fekszik, középhegység, a turisták által kevésbé járt terület, hiszen a közelben lévő Bihar-hegység látványosságai vonzóbbnak tűnnek ennél a kis hegységnél.

Bevallom én is évek óta terveztem ide egy utat, de mindig akadt jobb és izgalmasabb hely, így mindig háttérbe szorult ez a túra. Idén azonban úgy döntöttem, itt az ideje, hogy személyesen is megismerkedjünk.

A túránk Menyházáról indult, az idetartó út, nagyrészt kiváló minőségű, az utolsó útszakasz azonban óriási tancsapdákat rejt, így csak szlalomozva lehet megmenteni az autók kerekeit.

Menyháza termálvizéről híres üdülőtelep, számos szálláslehetőséget nyújtva, körbevéve zöldellő hegyekkel. A 2017-es vihar eléggé megtépázta a vidéket, ezért a turistautak nagyrésze még a mai napig zárva van, így mi is a sárga kör jelzést választottuk, amelyet már megtisztítottak a kidőlt fáktól.

Egy kiskamaszokból álló iskoláscsoportot sem riaszt vissza a szemerkélő eső, így együtt vágunk neki az emelkedőnek. Beérve az erdőbe, a csapat követi a szekérutat, mert a jelzett úton sárga sártenger fogad, nekünk sincs kedvünk már az első lépéseken akadályokat küzdeni.

Sebaj, átkelünk a patakon és az erdőben igyekszünk az út mellett haladni, ami ugyan nem sáros, de cserébe avar, letört ágak nehezítik a haladást. Van, amikor nincs más választásunk, át kell kelni a sártengeren, – amit vélhetőleg a favágók járművei tettek járhatatlanná – Ati, ügyesen egy fakéregből csinál hidat az átkeléshez. Hja, megy ez kérem! 😉

Aztán hamarosan újra belebotlunk az iskolás kamaszokba, akik ugyan más úton, de ugyanakkor érnek az elágazáshoz, mint mi, ahol végre magunk mögött hagyhatjuk a marasztaló dágványt és szilárd talajt érezhetünk a lábunk alatt. Végre járható turistaúton vagyunk!

Felszabadult mosolyokat látok magam körül, íme itt a bizonyíték, hogy mennyire természetesnek vesszük, hogy minden útnak járhatónak kell lennie, és amikor mégis egy járhatatlanra tévedünk, akkor vesszük csak észre igazán és tudjuk értékelni a megszokott jót magunk körül.

A természet nagy tanítómester, lehet, hogy a mai túrázóinknak szóló leckéje ez lehet:

„Vedd észre és értékeld a mindennapi életed könnyedségét, szépségét. Ha mégis ingoványos talajra tévedtél, ne ijedj meg, ne futamodj meg, csak keress más utat, más nézőpontot akkor is, ha nehezebbnek is tűnik és hamarosan megleled újra a saját utadat.”

Végre van idő a természet szépségeit is észrevenni, rögtön egy „bokoralagút” hívogat barátságosan minket. Persze mint minden „rendes” alagútnak, ennek is fény van a végén, ami egy pazar kilátást nyújtó mezőre vezet. Az alacsonyan lévő párafelhők közül kikandikál egy-egy fa csúcsa, meseszépre festve így a hátteret.

Csak állunk a réten és fotózzuk ezt a csodát, ami körbevesz minket, minden buja zöld, a fák és a bokrok élettel telve lélegzik be a páradús levegőt.

Bükkerdőn haladunk egyre csak felfelé, 4 km alatt tesszük meg a túra összes szintemelkedését, mire a gerincre érünk, már 450 m szintet emelkedünk. A fárasztó menet után jutalmul eláll az eső és páratlan panoráma vár ránk.

Körbevesznek minket a hegyek, a felhők bizarr alakzatokat formáznak, ahogy a völgyben alattunk suhannak.

Egyszer még egy hosszú farkú sárkány is felbukkan, lassan beúszik a völgybe, láthatatlan köntösét rádobja a környező domboldalra.

Pihenőnknek esőcseppek vetnek véget, így tovább követjük a sárga kör jelzést, elhaladunk az egykor szebb napokat is megélt Gaudamus turistaház romos épülete mellett.

A réten a kiszáradt fákon napsárga gombák sárgállanak a zöld mohák között. Mindenkinek megvan a maga helye és ideje.  

A turistutak elágazásánál meglepődve látom, hogy a sárga kör lefelé vezető szakaszát a hegyimentők matricája szerint ideiglenesen lezárták. Igy a sárga keresztet választjuk, ami egy rövidebb úthoz vezet minket, 1 km után újabb meglepetés, a kék sáv jelzésen is ugyanaz a matrica található. Egyszóval nincs út, amin le tudnánk menni Menyházára…., de mi mindenképpen le szeretnénk menni, így végül is a csapattal egyetértve a kék sávot választjuk, vállalva a kockázatot, hogy akadályokon kell majd átkelnünk.

Ahogy alább ereszkedünk, a sárkányunk leple alatt találjuk magunkat. Az erdő sejtelmes párába burkolózik, mint egy szemérmes leányzó, aki átsejlő köntöse alól villantja ki bájait.

Termetes bükkök és tölgyek vigyázzák az erdő misztikus nyugalmát. Az út jobb, mint amire számítottam, csak néhány helyen tornyosul elénk kidőlt fa, de az elmúlt időben már kis ösvényt jártak a fák köré. Egy helyen utunkat keresztezi egy több száz éves tölgy, amelyet kettéhasított az idő, így mi is át tudunk mászni a törzsén.

Az út elég meredeken ereszkedik, néhol csúszós az elmúlt napok esőjétől, ennek ellenére elég gyorsan lent találjuk magunkat Menyházán.

Kiderül, hogy a lenti útjelző táblán már nyoma sincs a sárga kör keleti oldali tiltásának, így lehet, hogy fent a hegyen csak ott felejtették még a matricát? Ezt ma nem tudjuk meg, talán majd legközelebb!:-)

Ki-ki igénye szerint jutalmazza meg magát sörrel vagy kávéval, üdítővel, közben még a nap is kisüt ránk.

A mai nap után csak ajánlani tudom felfedezésre a Béli hegység misztikus, mesebeli tájait.