A világ legkisebb magashegységében túrázva
Magas Tátra felé
Nemrég a világ legkisebb magas hegységében túráztunk. A Magas Tátra már útban felé üdvözlésre emeli tekintetét, már az autópálya domborulatai felett feltűnnek a csipkés gerincek, majd Poprád után felgördül a függöny és teljes pompájában ott tornyosul előttünk a hegy.
A szememet is alig tudtam levenni róla már. Ezúttal a Csorba –tó parkolójába érkeztünk, ahol az autók számából ítélve elég sokan tettek eleget az örök szabálynak, hogy „egy magas hegyre sosem tudsz elég korán indulni”.
A Csorba tónál
A Csorba tóhoz lesétálva feltűnt a Pátria hotel jellegzetes háromszög alakú csúcsa, ami minden tányéron tornyosuló tátra szeletről visszaköszön ránk, hiszen innen kapta a nevét is.
A tó most szelíden mosolygott a napfényben, az egykor pompás fenyők között megbúvó víztömeg, most – mint egy meztelenre vetkőztetett szűz lány, terült el a völgyben és partjánál csak néhol árválkodott egy-egy fenyő.
A 2004-es vihar egykor letarolta a Tátra fenyőinek nagy részét és a maradékot meg a rá 10 évre következő vihar vitte magával. Emlékeinkből felidéződik, hogy önkéntesek jöttek segíteni a romok eltakarításában és, hogy aki ezt nem tudta megtenni, legalább „Tátra jegyet” vett, hogy csekély összeggel segítsen a károk enyhítésében. A Nemzeti Park koncepciója az volt, hogy majd a természetre bízzák a megújulást, ezért nem kezdték meg a fák újratelepítését. Az eltelt lassan 20 évben az erdő megújulása igen lassan halad, persze meglehet épp türelemre tanít most minket ez a rohanó világban, hiszen egy földdel egyenlővé tett erdő természetes megújulására lehet 70-75 évet is kell várni.
Csonka fenyők között kezdtük meg emelkedésünket a piros jelzésen, lila erdei derécék szegélyezték bólogatva az utat, meseszerűvé varázsolva a látványt. Ahogy emelkedtünk feltűntek az egykori síugró sáncok, most a környezetükben hangos zeneszóval nyújtottak vigasságot a gyerekeknek, mindenféle modern kalanddal. Mi az erdő csendjére vágyva inkább tovább lépegettünk felfelé és jutalomként hamarosan körülölelt minket a fenyők rengetege.
Fenyvesek között
Átváltva a zöld jelzésre elkezdtük ereszkedésünket a Hincó patak felé. Sokáig csak a patak zúgását hallottuk és csak néha-néha bukkant fel a siető kristálytiszta víz, aztán végre lehetőség nyílt lesétálni a partjára és elámulni a szépséges csevegésén.
Kényelmes fahíd vezetett át rajta, ami remek fotótémát nyújtott mindenkinek. A pataktól újból emelkedni kezdtünk a Poprádi tóhoz vezető aszfalt út elérésig. Itt sokan sétáltak, sokan kerékpárral suhantak céljuk felé.
Kis csapatunk itt ketté vált, a kényelmesebb túrát választók innen pár száz méter múlva már a Poprádi tó látványában gyönyörködtek.
A Szimbólikus temető
A kihívásokat keresőkkel, a Szimbólikus temető felé vettük az irányt, ahol a Krupa patak feletti hídon átkelve emelkedtünk szerpentines úton a nagyon népszerű látnivalóhoz.
A temetőben csak emléktáblák találhatóak, olyan hegymászók emlékére, akik a Tátrában vagy más hegyen választották az égi utat maguknak. Az emlékhely mottója: „A holtak emlékére, az élők figyelmeztetésére.” Az 1940-ben megnyitott temetőben kis kápolna és színes népi motívumokkal díszített fakeresztek sokasága színesíti a sziklákon elhelyezett emléktáblák zordságát. A Tátrában elhelyezett első emléktábla is ide került áthelyezésre, ez épp egy kiváló magyar tehetség Wachter Jenő 1907-es zuhanásának állít emléket.
A Poprádi tónál
A temető után már csak néhány méter emelkedő várt ránk, és a szemünk elé tárult a hegyekkel körülölelt Poprádi tó varázslatos látványa.
Smaragdzöldként pompázó kristálytiszta vize festővászonként szolgált a környező hegyeknek.
A partján sétálva jutottunk el a menedékházig, ahol összefutottunk az előretolt csapattagjainkkal. Ebédidőnket kényelmes asztaloknál, villámgyors kiszolgálással és nagyon finom ételekkel töltöttük. Példa értékű a menedékház szervezettsége, ahol tényleg percek alatt kapható meg a rendelt étel.
Amíg mi pihentünk addig felettünk a felhők is gyülekezőt tartottak és hangoltak a várható esőre. Mi ezt nem kívántuk megvárni, ezért a piros jelzést követve elindultunk a Mengúzfalvi völgyre pompás panorámát nyújtó úton.
Az eső pár cseppel jutalmazott minket, jött és ment, így már csak vissza kellett ereszkedünk újra a Csorba-tói parkolóhoz.
Élvezetes kis túra kerekedett ebből a napból, a túratársaim is kellemesen érezték magukat, volt aki 50 évvel ezelőtti emlékeit hasonlította össze a maival.
A nap 6 percbe sűrítve ebben a videóban látható:
Szerző, képek, videó: Blaskó Margó
