Románia

Királyi túra a Királyerdőben /Ökrök völgye és vízesés

Délután egy óra

Visszafelé indulunk ugyanazon az úton, meg akarunk spórolni egy-egy patakátkelést, ezért a meredek oldalfalat választjuk…..

…..A következő pillanatban bal lábbal egy gyökérre lépek, a lépésem megcsúszik, és már csak azt érzem, hogy csúszok-csúszok lefelé, érzem, hogy a jobb oldalammal az avart szántom magam alatt. A bal kezemet Pisti fogja, látom egy pillanatra az arcát, elszántan fogja a kezem, miközben őt is magammal rántom, most már ő is velem csúszik lefelé. Lenézek… már egész közel van a víz….

Néhány órával korábban….

6-kor indultunk Debrecenből és Létavértesnél mentünk át a határnál. A készséges határőr kedvesen figyelmeztet a dokumentumai lejártára, máris megérte erre jönni.

Székelyjón egy apró kis boltba térünk be matricáinkért és legnagyobb meglepetésünkre egy kávéautómatára is lelünk, így egy hétre fellendítjük a bolt forgalmát. Két helyi bácsi is szóba elegyedik velünk, igazi ízes tájszólással, egyszerűen a maguk legnagyobb természetes kedvességével.

A táj innen dimbes-dombos, gyönyörűen művelt szántókkal, elszórt tanyákkal. Az akác már virágzásnak indult, így a szorgos méhek dongása adja az alapzajt a nézelődéshez. Az út minősége nem a legjobb, de a forgalom minimális és a látnivaló mindenért kárpótol, ezért csak nyugodt tempóban haladunk. Pusztaújlaknál érjük el a főutat, innen már „sztráda” vezet a célunkig, a Sebes Körös partján lévő apró faluig, Remetelórévig.

A folyó parton egész nagy tisztás van, ahol ott hagyjuk autóinkat és nekilódulunk a túrának. Szekérúton vezet az út, apró házak, legelésző tehenek, tollászkodó aprólékok között. Majd hamarosan elhagyva a folyót, balról vidám patak csörgedezik és egyből ott is az első útakadály. Át kell kelni a patakon, van egy vasból készült híd, de jónéhányan a bakancsaink tesztelésére a vizet választjuk, nem is sejtvén, hogy ma, nem ez lesz az első ilyen alkalom.

Patakátkelés

Az erdő csendes és nyugodt, tavasz illata lengedez, a fák lombjai élettel telve ringanak a szellőben, a napsugarak pedig játékosan árnyat vetnek a lombok között. Élvezem a látványt, hallgatom a madarakat, érzem, hogy élek!

Ahogy a szekérút emelkedni kezd, balra egy letérő vezet le- és be- a patakba. Innen az utunk kis ösvényen vezet hol a kanyargó patak partján, hol azon átkelve haladunk az Ökrök völgye vízesés felé. Keressük a legjobban járható utat. Az elmúlt napok esőzésének köszönhetően bőven van víz a patakban, így egy-egy nagyobb lépésnél az én bakancsomba is belecsordul a víz, de sebaj, úgyis megszárad mire vége lesz a túrának!

A Fa

Jobbra feltűnik egy öreg mohás, csavart törzsű fa, akinek a gyökerei alól apró forrás ered. Eszembe jut az élet fája, ez a tapasztalt, sok vihart megélt matuzsálem, itt, ebben az apró kis völgyben vigyázza gyökereivel az életet adó víz megszületését.

Átkelünk még párszor a patakon, míg végül az utolsó kanyar után már az elöl haladók „Uh de szép!” kiáltásai győznek meg arról, hogy célba értünk.

Ökrök vízesés

Az Ökrök vízesés 3 lépcsőből áll, a legmagasabb kb. 7 méter magas. Most igazi Niagaraként zúdul alá, bő vizét hangosan, habosan, zubogva forgatja az alsó kádban, majd tovább engedi az alsóbb lépcsőkre, játszva, utat keresve magának a lefelé haladáshoz, amíg el nem éri a patak kiszélesedett medrét, ahonnan tovább rohan lefelé a Sebes Kőrös irányába.

Gyönyörű a hely, kristálytiszta a patak, a levegő tisztára mossa a tüdőnket és az agyunkat is.

Visszafelé indulunk ugyanazon az úton, meg akarunk spórolni egy-egy patakátkelést, ezért a meredek oldalfalat választjuk. Zsuzsi épp aggódik, hogy fél, hogy lecsúszik, én meg lazán odavetem neki, hogy „Mi a legrosszabb, ami történhet veled? A víznél lejjebb úgyse eshetsz.”

Az elsők nagyon lassan haladnak, várakozunk, balra nézek és ráeszmélek, hogy „jó magasan vagyunk”. A vizes avar csúszós, de nem annyira, mint a sár alatta. A fiúk csatasorba állnak, szinte kézről kézre adva egymásnak az épp áthaladókat.

Előttem mindenki szépen sikerrel veszi az akadályt, ezért magabiztosan indulok neki, talán túl hetykén is véve az utat, magamban rácsodálkozva, hogy mennyire is csúszik a lábam alatt minden.

A következő pillanatban bal lábbal egy gyökérre lépek, a lépésem megcsúszik, és már csak azt érzem, hogy csúszok-csúszok lefelé, érzem, hogy a jobb oldalammal az avart szántom magam alatt. A bal kezemet Pisti fogja, látom egy pillanatra az arcát, elszántan fogja a kezem, miközben őt is magammal rántom, most már ő is velem csúszik lefelé. Lenézek… már egész közel van a víz, arra gondolok, hogy innen már annyira nagyot nem lehet esni. De egyszercsak megállok, lengek egy pillanatig a víz felett, Pisti, Gyöngyi kezébe kapaszkodik és mint egy élő kötelet felhúznak a társak.

Kifelé a völgyből

Hogy mi volt ebben a különös? Nem ijedtem meg, egyszerűen tudomásul vettem, hogy lecsúszom. Fogalmam se volt, hogy meg tudnak-e tartani a többiek, de hősiesen megtették ezt. (Ezúttal is hálás köszönet mindenkinek érte!) Valahogy azt éreztem, hogy nem történhet bajom, – igazából az egy kiló sár és avar keverékétől, ami a ruhámat díszítette eltekintve, – még csak egy horzsolás se lett rajtam.

Hogy mi a tanulság? Ezt azt hiszem, most jól meg is jegyeztem, mert nem először fordult elő velem…., szóval, ne beszélj olyan dolgokról, amit nem akarsz, hogy megtörténjen veled, főleg olyankor ne, amikor épp esélyt is adsz a sorsnak arra, hogy ezt prezentálja veled. Figyelj arra, hogy mire és hogyan gondolsz és mit és hogyan mondasz!

A kaland után visszatérünk a szekérútra és emelkedni kezdünk. Kanyargunk és a magasba szökünk egészen egy napos rétig, ahol jól megérdemelt sziesztába kezdünk. Élvezzük a nap melegét és a pihenés örömét.

Pihenő a réten

Szinte rosszul esik, amikor újra magunkra vetjük hátizsákjainkat és a maradék emelkedőt magunk alá gyűrjük. Tanyavilág fogad és egy félénk óriás tappancsú kölyökkutya, aki bátrabbá válik, amikor megszeretgetjük. Friss nyárfa- és fenyőcsemeték között már felsejlik a táj körülöttünk, most már a kilátást is élvezzük a pihenő alatt.

Innen már szinte csak lefelé vezet az út, alattunk a Sebes Körös kanyarog, ellátunk a Révi szorosig is. Mintha egy óriási poszterbe sétálnánk bele, olyan szép az alattunk elterülő táj. Egy sziklás kilátóponthoz érve madárként tekintünk az alattunk lévő erdő sűrűjére és a messzeségbe emelkedő dombok tanyavilágára.

Tanya a dombon

Nehéz abbahagyni a fotózást, de végül mégis rászánjuk magunkat a tovább haladásra. Azt hisszük, hogy innen már csak lefelé megyünk már, de előttünk tornyosul még egy utolsó emelkedő. Ma tényleg ez az utolsó, így dinamikusan mászunk fel rá. Innen már jól látjuk azt a sziklaformációt, ahonnan az előbb végigpásztáztuk a vidéket. Annyira mesebeli a panoráma, hogy alig lehet betelni a látvánnyal. Gyönyörű ez a vidék!

A kilátótól egy nagyon meredek úton ereszkedünk alá, ami próbára teszi ízületeinket. A jelzés belevezet egy szekérútba és mi azt választjuk a jelzett út sziklás, utolsó szakasza helyett. Igy kényelmesen ereszkedünk le a kiinduló pontunkig.

A patak most is vidáman csivitel, az apró fehér virágok ismerősként integetnek felénk, a fák méltóságteljesen suhintják meg ágaikat.

 A Sebes Körös pedig fodrozódva rohan tovább, sietve vetve ránk egy búcsúpillantást.

Ime a túráról készült videónk:

Ökrök völgye videó

3 hozzászólás

  • Péntekné Kata

    Köszi Margó, hogy újra átélhettem ezt csodás napot! Szívmelengető volt a leírás úgy éreztem újból ott vagyok a patak vize folyik be a cipőmbe,a madarak csivitelése csendre int bennünket, a nap sugarai melengeti az arcunkat! Csodás nap volt! Imádtam minden percét!😍😍😍😍😍😍

Hozzászólás a(z) Margo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük