Rejtett világ a Bakony mélyén – Burok -völgy

A Bakonyba érkezésünk első napján, kissé szomorkás idő fogad minket, így megkérdőjelezve minden tervemet már épp B terv kiötlésével foglalatoskodom, amikor Várpalotára érve, elapadnak az égi csatornák, így társaságunk a túra mellett teszi le voksát.

Királyszálláson hagyjuk a buszunkat a Nagy Magyarország parkban. Innen indul a Burok-völgy túrája, ami kifli alakban vezet át Bakonykútiba. A Burok völgy olyan különleges völgy, amelyben nem igazán folyik patak és 1995 óta természetvédelmi területté is nyilvánították. A kialakulásáról is több féle verzió létezik, egyesek úgy vélik, hogy a felszín megrepedt és eltávolodtak egymástól a darabok, így keletkezett a völgy. Mások azonban cáfolják ezt az elméletet, mert szerintük a sziklákon látható törések nem csak egyenesek, illetve maga a völgy sem egyenesen halad csupán, hanem olyan, mintha egy ősi folyó kanyarulata lenne. A völgy szűk, helyenként 80-90 méter magas és ami bent található, az maga a paradicsom!

Ez a sajátos elhelyezkedés, a nehéz megközelítés, az emberi beavatkozás hiánya utat enged a természet erejének, sajátságos klímája különleges élővilágot őrzött meg így egyedülállóvá teszi az egész völgyet.

Egy igazi dzsungel fogad itt minket, a turistaúton számtalan keresztbe dőlt vaskos fa vigyázza a völgy faunáját és teszi próbára az arra túrázót.

A fák kisebbek-nagyobbak és akár gigantikus méretűek is. Hol csak lépünk, máskor szökkenünk, de a legtöbbször mászni kényszerülünk a fákon vagy akár alattuk is.

A völgyben buján zöld növényzet virít és amikor elindulunk a fejünk felett párába burkolóznak a fák.

A piros kereszt jelzést követjük, de itt tévedhetetlenek vagyunk, mert más úttal egy jó darabon úgysem találkozunk.  Mellettünk méretes sziklafalak bújnak meg a fák árnyékában, édeni zöld mohákkal borítva. Csak egy-két barlang szája tűnik fel menet közben, a többiek, – összesen 42 barlangot tártak fel itt – magasan rejtőznek a buja növényzet mögött. Máris megértem, hogy a Bakonyi betyároknak miért is volt kedvelt búvóhelye ez a vidék, nevüket őrzi is néhány barlang neve pl. Savanyó Jóska barlangja.

Egy odvas fa törzsén emberfej nagyságú gombát találunk, később felbukkannak még testvérei is. Nem győzzük kapkodni a fejünket, mert mindenhol valami csodára lelünk.

Óriási meztelen csiga araszol át keresztbe az úton, nem számítva érkezésünkre.  A következő kidőlt fán egy egész erdőnyi gombácska virít boldogan. Még a lóhere is majd féltenyérnyi nagyságú errefelé.

Mintha itt tényleg egy burokban lennénk, minden élőlény biztonságban élvezheti az életet háborítatlanul és minden ismert vagy kevésbé ismert növény sokszorosára nő az általunk megszokottnál. Csak bámulok és rácsodálkozom az érintetlen természet gyönyörű világára.

Épp az egyik kétemeletes fán (két fa egymásra dőlve) küzdi át magát a csapat, amikor hatalmas dörrenésre leszünk figyelmesek. Lélegzet visszafojtva várjuk a folytatást és találgatjuk, hogy mi lehet a hang forrása. A következő másodpercben óriási csörtetés és tőlünk pár méterre vetődik alá a magasból egy szarvas, akit ugyanúgy meglep a mi jelenlétünk, mint minket az ő érkezése. Amilyen gyorsan érkezik, ugyanolyan gyorsan inal tova. Mi pedig egymást kérdezgetve keresünk igazolást arra, hogy nem csak egy látomás suhant keresztül a szemünk előtt.  

A völgyből egyetlen jelzett út a piros sáv vezet ki menet közben, ami a Bükkös árkon keresztül egy kb. 5 km-es úton vezet vissza Királyszállásra a kék kereszt jelzésre fordulva. De mi még úgy döntünk, hogy „megyünk még egy kicsit,” mert nem akaródzik elhagyni ezt a mesebeli vidéket. A végén aztán a „kicsi” egészen Bakonykúti-ig vezet, vagyis az elejétől a végéig (táv: 14,3 km) végigmegyünk a völgyön.

Hősünk Attila, aki féltávtól visszafordul, hogy elénk hozza a buszt, hogy ne kelljen még odáig is visszamennünk. Mindenki nagyon hálás ezért!

A völgy innentől átalakul, kiszélesedik, de egy csöppet sincs kevesebb fa, amin át kell küzdenünk magunkat.

Az utat néhol két méteres csalán szegélyezi, vagy inkább lepi el, így senki sem ússza meg csaláncsípés nélkül, amire a végén már egész immunissá válunk. Legalább nem leszünk reumásak! – poénkodjuk el a saját nyomorunkat.

A kivezető szakasz a fák és a csalán után még sáros is. Az elmúlt napok esőzése nem marad nyomtalanul, hihetetlen mennyiségű hordalék halmozódik fel a fatörzseknél. Látjuk a turistajelzést, de az utat elmosta már a víz, így keressük a legszárazabb lépéseket. Áldom az eget, hogy megkímélt ma minket az esőtől, mert látva a korábbi pusztítás nyomait, nem lett volna ilyen „kényelmes” az előrehaladásunk.

Mindenképpen ajánlatos több innivalóval elindulni a szokásosnál, mert a völgyben lévő páratartalom erősen igénybe veszi a szervezetet.

Minden nehézsége ellenére bátran mondhatom, hogy Magyarország legszebb völgyén keresztül vezet ez az út és igazi kuriózum mindazoknak, akik szeretik a kihívásokat és az igazi vadregényes, természet uralta tájat.