Szitnya csúcs

A Selmeci hegység legmagasabb csúcsát tűztük ki célul. Gondolkoztál már azon, hogy a csúcs szó, kinek mit jelent? Ha azt mondod, hogy „ez egy hegység legmagasabb csúcsa”, akkor néhányan megriadnak, hogy akkor „ez biztosan egy irtózatosan magas és nehéz túrával elérhető csúcs”! Mások épp ettől kapnak kedvet a túrához, hiszen ez a legnagyobb hegy az adott hegységben! Ugyanaz a hegy, csak más-más nézőpont. A hegyünk pedig egy millimétert se változik mindeközben, pusztán az változik, hogy ki mit gondol róla.

Valóban a Szitnya csúcs a Selmeci hegység legmagasabb pontja a maga 1009 méterével, de 6 méterrel alacsonyabb, mint a Kékes tető, így már azonnal van mihez viszonyítani, ugye?

A Felvidéken Selmecbányát körbeölelő Selmeci hegység a mai úti cél. Selmecbánya (link) a bányász város volt, épp ezért az aktív időszakában 60 db bányató csillogott a zöldellő hegyek között, mára ezekből 12 maradt meg, amelyek ma már egyáltalán nem emlékeztetnek a múlt századi ipari munkálatokra, helyette inkább turisták ezreit vonzzák a forró nyári napokon. Az egyik ilyen tótól a Bacsófalvi tótól indulunk a tóval szemben lévő parkoló mögött megbúvó erdei ösvényen.

Pár lépés után már bele is ütközünk a Sitno feliratú táblába, ami jobbra irányít minket a hegynek fölfelé. Vegyes erdő zöldje nyújt hűsítő árnyat a forró nyári napon. Méretes gyökerek lépcsőként funkcionálnak a helyenként kövekkel tarkított, jól kitaposott ösvényen. A bokrok zamatos szedret kínálnak a meleg enyhítésére.

Hamarosan egy forráshoz érünk, ahol letelepedve jár kézről kézre Marika hazai szedre. Jól esik az ücsörgés a beszélgetés. Egy szlovák nyelvű magyar vizsla érkezik a fából vájt vályúhoz, gazdája a kis lábaskában kínálja a forrás vizét. Elégedett farok csóválással nyugtázza az eb, hogy milyen finom a hűs folyadék. Kisebb nagyobb társaságok érkeznek még, mindenki megáll egy kis szusszanásra. Mi olyan kellemesen érezzük máris magunkat, hogy nehezünkre esik újra nekivágni az útnak.

Persze megtesszük és a Tatarska luka nevű réten már fel is tűnik a csúcson magasodó adótorony előttünk. Amikor ismét az erdőbe érünk, bazaltoszlopok tűnnek fel és közéjük építették meg a kényelmesen járható falépcsőket, ahol szinte észrevétlenül gyűrjük le a szinteket a csúcshoz. A sziklák között kanyarog a falépcső, néhol kis kitérővel máris kikandikálhatunk az alant elterülő tájra.

Még csak épp kezdünk belejönni a lépcsőzésbe, amikor hirtelen nincs tovább felfelé és jobbra nézve sziklapárkány meredez a magasság fölé. A Szitnya csúcsra értünk! Körbe lágy lankák, erdők, mezők, zöldek és sárgák kínálják magukat a Földanya terülj-terülj asztalkáján. Önkéntelenül mosolyra húzódik a száj e csoda láttán.

Óvatosan közlekedünk a sziklákon, mert épp csúcsjárás van, rengeteg turista akarja megörökíteni a tájat, önmagát, barátját. Egy jókedvű szlovák turista vidáman veszi elő butykosát és bevállalósabb túratársaink kortyokban nyelik a felkínált pálinkát. Lám-lám itt a csúcson ismeretlenek is kedves gesztust gyakorolnak.

Átsétálunk a néhány méterre lévő mezőre, ahol az egykori turista szállást adó faépület ma büféként kínálja a megfáradt vándoroknak a frissítőt. Egy turistaház is működik kissé lejjebb.

Rövid pihenő után lefelé folytatjuk az utunkat a vár irányába. Az antenna után nem sokkal egy kis ösvény pazar kilátópontra vezet minket, elakad a szó, ahogy körbenézünk, örömmel nyugtázom, hogy rajtunk kívül még csak egy ember fedezte fel ezt a helyet.

Az aszfalton haladunk továbbra is lefelé és egy éles kanyarban kis ösvény vezet a Szitnya vár romjaihoz. Egy körbástya alapja, néhány falmaradvány emlékeztet a régi méltóságteljes épületre, amit egyik oldalról meredek szikla véd. A hely atmoszférája azonban szemünk elé vetíti a legendás Szitnya lovagokat, akik a sziklák mélyén türelmesen várják, hogy mikor hagyhatják hátra sziklabörtönüket, hogy segítségére legyenek népüknek.

Lefelé indulunk, de letérve az aszfaltútról újra enyhe emelkedő vár ránk. Kőemberek serege vigyázza utunkat, lehet, hogy a lovagok anyagi megtestesülései ezek a kis kőhalmok? Ki tudja….

Egy mezőre érve búzavirágok mosolyognak ránk a sárguló fűből, rajtuk lepkehad pihen. Innen erdei úton most már tényleg csak lefelé haladva, hol meredekebben, hol lankásabban ereszkedünk kiinduló pontunk felé. Csodálkozva figyelünk fel a mentavirágokon lakmározó háromszög alakú lepkékre, akik fekete-sárga csíkos szárnyúak, de ha kitárják szárnyaikat előtűnik rejtett vörös bársony ruhájuk is. Igazán szépséges kis lényekre bukkanunk itt az erdő mélyén.

Visszaérve a tavat megkerüljük és meglepődve tapasztaljuk, hogy milyen békésen megférnek ezen a szabad strandon egymás mellett a gyerekek, kutyák, a biciklit mosó emberekkel is akár.

Elégedetten kerülnek elő rejtekeinkből a jobbnál jobb falatok, édességek, gyümölcsök. Társaságunk közös falatozással ünnepli meg a csodálatos napot. 🙂

Nézd meg a videót a túráról: