Tavaszi kilátások a Pilisben

Szombat reggel hajnali 5 óra van, kivet magából az ágy és még mindig dolgozik bennem a tegnapi nap, késztetést érzek arra, hogy elmeséljem…

Nagypénteken túrára indulunk a Pilis magaslatai felé. Debrecen környékén csípős áprilisi szél kerget be mindenkit a kisbuszba. Az autópályán érződik az ünnepi hangulat, alig-alig találkozunk autóval, de Budapest felől beindul a „rajzás” a szembe oldalon hatalmas a forgalom, ami egyszer csak összefüggő tömött kocsisorrá áll össze kilométereken keresztül, áldom a jó sorsunkat, hogy mi épp a másik irány felé haladunk. A tervezett időre érkezünk Csobánkára, ahol már várnak minket Budapest környékéről érkező kedves ismerőseink is, így egészül ki csapatunk.

Csobánka a hegyek ölelésében megbúvó alig több, mint 3500 fős település, szerencsés elhelyezkedést tudhat magáénak. Utcáiról bármerre nézünk körbe, hegyekbe ütközik a tekintet, patakok szelik át területét és mindig friss hegyi levegő tölti be a kis község rendezett utcáit.

A húsvéti dekorációval ékesített Főtérről indulunk az Oszoly magaslata felé, ami hívogatóan nyújtózik az ég felé a tavaszi napsütésben. Az Oszolyi pihenőnél szerelvényt igazítunk mielőtt nekiveselkednénk a csúcs felé emelkedő sárga jelzésnek. Itt aztán rögtön szükség van az első McGyver-i tudás előhúzására, mert Imi egyik bakancsának talpa önállósítja magát és búcsút int eddigi szoros kapcsolatának. Szerencsére Tibi hátizsákjából piros ragasztószalag kerül elő és máris orvosolásra kerül a probléma.

Nekivágunk a hegynek, ami erőteljesen emelkedik, jól jön az avarból előbukkanó virágok csendes szemlélése a pulzusunk helyreállítására. Egyetlen egy sárgán mosolygó tavaszi hérics fogad minket, majd ahogy tovább emelkedünk foltokban odvas keltikék vidám szín kavalkádjába botlunk. Nem is sejtve, hogy ez még csak a kezdet, mindenki lelkes fotózásba kezd.

Az Oszoly nevét szerb eredetre vezetik vissza és jelentése nem más, mint napsütötte hegyoldal és árnyékos hegyoldal egyszerre. Ma a 40 méter magas 220 millió éves üledékes mészkőszirt a napsütötte oldalát tárja elénk. Felé közeledve a csúcskereszt tűnik fel először és, ahogy az utolsó métereket is elérjük kitárul a világ és Csobánka házai már a lábunk alatt hevernek, körbeölelve a Pilis és a Visegrádi hegység vonulataival.

A csúcs napsütötte szikláin meseszép nőszirmok bukkannak fel, hol lilába, hol bordóba, máshol meg fehérbe öltözve. Hosszasan időzünk, szívjuk magunkba a csodás panorámát, amivel megajándékoz minket a természet.

Aztán egy darabig ugyanazon az úton indulunk le, ahol feljöttünk, hogy aztán végül elinduljunk a Kevélyek irányába, közben a turistaútról letérünk, hogy meglessük a Csúcs-hegyről elénk táruló panorámát is. A kis kitérő első különös tapasztalata, hogy az Oszoly szeles hűvöse után, a Csúcs-hegy lankáin szinte lágyan simogató meleg levegő fogad minket, és a kőfejtőnek használt terület mellett elhaladva végül egy meredélyről egy más perspektívából szemlélődünk.

Leereszkedünk a Majdán nyeregbe, ahonnét a piros négyszög jelzést követve egyenletes emelkedésbe kezdünk a Kevélyek alatt. Az erdő meseszépen éled, itt már egyre több élénkzöld levélke bújik elő a téli szendergésből. Az ösvény végre kényelmessé válik és ekkor kezdődik az odvas keltikék szépségversenye, ami eztán végigkíséri utunkat.

Az ösvény mellett amerre a szem ellát lila és fehér keltikék sorakoznak. A Nagy-Kevély alatti pihenőnél kényelmes esőbeálló fogad padokkal, asztallal kitűnő lehetőséget nyújtva az ebédszünetre. Egyre több finomság kerül elő a hátizsákokból és még egy korai locsolóverset is kapunk Tibitől, amiért persze csoki nyuszi dukál.

Az ejtőzés után még 400 méter a Nagy-Kevély, de nem kímél minket a hegy, sziklás ösvényeken kell folyamatosan minden lépésre figyelni, mire végre egy oldalösvényen lehetőség nyílik a kilátásban gyönyörködni és innentől már a sziklás ösvényen araszolunk, ahonnét lépésről lépésre haladva szemlélődve fedezzük fel magunknak az alant elterülő táj pompáját. Az 534 méter magas dolomit sziklaszirt, sasbércként emelkedik ki a tájból, ahonnét a Budai hegység magaslatait is pontosan be lehet azonosítani és még a Duna ezüstös szalagját is jól nyomon lehet követni. Pilisborosjenő apró házaitól nem messze az Egri csillagok forgatásához felépített Egri vár másolata is madártávlatból tűnik fel.

A csúcstól a Kevély-nyereghez jutunk, ahol egykor a Kevély-nyergi turistaház is állt, ami 1992-ben leégett, maradványait a Pilisi parkerdő elvitette, így ma már csak hírből lehet róla hallani. A Kevély-nyereg, mint egy forgalmas csomópont, turista útvonalak keresztezési pontja, innen aztán igazán nagy választékban lehet több irányba is elindulni.

Mi most a Kis-Kevély felé vesszük az irányt. Enyhe emelkedővel haladunk és a szűk ösvény mellett odvas keltike tenger hullámzik, lágy virágillatával fűszerezve a levegőt.

A szűk ösvényen szembetalálkozunk egy családdal 3 gyerekkel és 2 kedves puli lánnyal túráznak. Szóba elegyedünk és egy-két simogatással jutalmazom a puha szőrű kis manókat, aztán mindenki halad célja felé.

A Kis Kevélyre vezető út végénél újabb szépséges fotóponthoz érünk, jó alkalom kínálkozik egy csoportkép elkészítésére.

Innen visszafordulunk a Kevély nyereg felé, egyszer csak azt látom, hogy az egyik puli lány szalad velem szembe, várom, hogy mikor tűnik fel a család mögötte, de sehol senki. Ekkor világossá válik, hogy szegény kutyi eltévedt, így elkezdem hívni, hogy tartson velünk, abban reménykedve, hogy a nyeregben még ott lesznek a gazdái. A kutya tündérien okos és meg-megállva, de szépen jön velünk vissza a nyeregbe. Ott viszont sajnos nyoma sincs a gazdáinak, most már mindenki bekapcsolódik a kutyamentésbe és az ott pihenő kutyásoktól végül megtudjuk, hogy a családot Pilisborosjenő felé látták elindulni a kéken. Az baj, mert mi pont az ellenkező irányba tartunk a kéken Csobánka felé.

A kutyó időnként kétségbe esve ugat, az elveszés fájdalmát adja a világ tudtára. Mivel engem is várnak otthon a drága kis pulijaim (Blacky és Pihe) így biztosan tudom, hogy megnyugtató megoldás nélkül tuti nem fogom magára hagyni ezt a kis elveszett szőrcsomót. Kis tanakodás után Erika zsákjából előkerül egy táskának a szíja, ami most kitűnő pórázként szolgál. Mások is érdeklődve figyelik az eseményeket és rögtön megszületik a terv, mi magunkkal visszük a kutyát Csobánkára, ha nem lesznek meg a gazdik addig, akkor egy MOL kútnál leolvastatjuk a chipjét és reménykedünk, hogy el tudjuk érni a gazdikat. Közben egy kedves pár is csatlakozik az eseményekhez, akik épp Pilisborosjenő felé indulnak és telefonszámcsere után abban reménykedünk mindannyian, hogy ők összefutnak a családdal és az információ eljut a gazdikhoz, hogy a kutya Csobánka felé indul. Elindulunk, vezetem a kutyát és érzem az egyre nagyobb szomorúságát, nem akar ebbe az irányba jönni, mert itt biztosan nem jártak eddig a gazdijával. Bíztatom, beszélek neki és tündérien beletörődve jön velem, de mindig megáll és bánatosan visszafelé néz, várja, hátha feltűnik a távolban szeretett családja. Csendesen megyünk, egyre csak bíztatva, kedveskedve a kutyának. Aztán egyszer csak megszólal Erika telefonja, MEGVAN a gazdi!!! Egyeztetés után én búcsút veszek a kutyától és Erika, Tibivel együtt visszafordulva elindulnak a gazdi felé.

Mindenki örül, ugyanakkor szomorú is, mert mind szerettünk volna részesei lenni az egymásra találás örömének. A Mackó barlanghoz érve bóklászunk a barlangban, megcsodáljuk a hatalmas szádáját és jólesően üldögélünk a padon, amikor a kutyamentő küldötteink visszaérkeznek és Tibi jóvoltából egy videón mi is tanúi lehetünk a gazdi és a kutyája egymásra találásának. Hú, micsoda jó érzés ez! Mindenki mosolyog és mindenki elégedett, mert segítettünk és megmentettünk egy kis lelket az elveszéstől.

Innen már csak le kell ereszkednünk Csobánkára…, na de húsvéthoz méltán tényleg úgy lépkedünk lefelé, mintha hímes tojásokon járnánk, mert oly meredek az út és jól fel is van ázva, így aztán nem kicsit csúszós a pálya, ezért a nagy óvatosság. Bár végtelennek tűnik a leereszkedés, de ugye egyszer minden rossznak vége lesz, így nagy örömmel tölt el, amikor feltűnnek a település házai.

Csodálatos kegyben volt részünk, kellemes időben, káprázatos panorámában, illatozó virágmezőben volt szerencsénk megmenteni egy kiskutyát, egy pulit, összefogva, egy csapatként dolgozva. Nagyszerű, felemelő élmény volt, köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy velem túráztatok! Annak is, aki kitartó volt és elolvasta.

Az igazat megvallva alig várom este, hogy hazaérjek és magamhoz ölelhessem a saját pulijaimat. Hálás vagyok, amikor meghallom a kapuban az ugatásukat.

2024. március 30.

Blaskó Margó

túravezető