Téli túra a Havasrekettyei vízeséshez

2019 évi utolsó téli túránk a Vlegyásza hegységbe vezetett. Előző este órákig kémleltem az internet világát, hogy lesz-e hó valóban, ha már havas túrát ígértem? Az előrejelzés szerint karácsonykor havaznia kellett a Bihar hegységben, ezért bíztam benne, hogy a szomszédos Vigyázó (Vlegyasza) is havas tájjal fogad majd minket.

Megnyugvással töltött el, amikor a hegyimentők honlapján megláttam egy fotót arról, hogy a Vlegyasza menedékháznál december 25-én 10 cm-es hó volt.

Korán indultunk, a Királyhágó felé tartottunk és örömmel láttam, hogy a környező dombokon, hegyeken fehér lepel borítja a tájat. Amikor a főútról letérve, Havasrekettye felé vettük az irányt, a szűk völgyben már nem csak a fákat, hanem az utat is hó borította. Elhaladtunk a két völgy találkozásánál csendben fekvő, Kőrizstetői vízgyűjtőtó mellett is.

Havasrekettyén a kocsma előtt parkoltunk le, mert ugyan be lehet autóval is hajtani elég közel a vízeséshez, úgy döntöttem, hogy a tájba sokkal inkább tudunk gyönyörködni gyalogosan, semmint autóból ülve. Hótalpainkat nem vittük magunkkal, mert a hó vastagsága ezt nem tette szükségessé.

A falu házai között vezet az út, be mélyen a Sziklás völgybe. Az utat aszfalt borítja, bár ebből most a havas-jeges fedőréteg miatt semmi sem látszott. Az út mentén sokáig lakóházak, panziók sorakoznak, így sokkal több autó zavarta meg nyugodt sétánkat, mint amennyit szerettünk volna.

Hamarosan feltűnt egy behajtani tilos tábla és eltűntek a házak, erdei környezetben gyalogoltunk tovább. Hatalmas fenyők álltak őrt az út mellett, most épp fehérbe öltözve, méltóságteljesen.

Havazott, a hópelyhek puhasággal, lágysággal töltötték meg a teret.

Az út mellett, a patak vidáman, sebesen szaladt, néhol szökkent a sziklák között. A patak örömmel üdvözölte nagytestvéreit, a kristályokban tündöklő hópelyheket. Régi ismerősként vezette őket körbe az ismerős tájon, sietve, hogy minél több mindent megmutathasson a varázslatos környezetből.

Az út mellett függőleges sziklafalak sorakoztak jégcsapfüggöny mögé bújva. A jeges vízcseppek, ünnepi öltözéket kölcsönöztek a szürke meredélynek.

Előttünk kitárult a táj szépsége, a fenyővel borított szemközti hegyoldal, a ködbe vesző patak felé ágaskodó sziklaszirt, a hófödte sűrű fenyőerdő és e mozdulatlanságot a patak csilingelése megtöltötte élettel.

Ahogy előrébb lépdeltünk, hamarosan egy kis pihenőház tűnt fel, ahová bevackoltuk magunkat egy ebéd erejéig.

A vízesés egy szikla takarásában rejtezett és mikor oszlott a tömeg, mi is szájtátva bámultuk a víz pompás játékát, hallgattuk a vízcseppek szonátáját.

A Havasrekettyei vízesés, két lépcsős zuhatag, 25-30 méter magasról gyönyörű fátyolként hullik alá a patak vize. Talán innen ered a román neve is, ami „Menyasszony fátyla” vízesésként fordítható. Bár van egy szomorú legenda is, mely szerint történt egyszer, hogy a vízesés sziklaszirtjéről egy menyasszony lezuhant és a násznép olyan nagyon siratta őt, hogy a könnyeikből keletkezett a vízesés.

Mindenesetre a vízesés így télen talán még inkább mesebelivé válik,w és még inkább emlékeztet egy menyasszony fátylához.

A vízesés előtt foghíjas fahidacska vezet át a patakon, hogy másik szemszögből is gyönyörködni lehessen a természet delejes erejében.

Ha így ott álldogálva nem kezdtek volna el egyesével lefagyni az ujjaim, talán még most is álldogálnék. Mert varázslatos volt a környezet és a Természet Nagymestere megmutatta a Tökéletes Pillanatot, amikor a csendben, a szíved együtt dobban a táj lüktetésével, érzed, hogy részévé válsz a mindenségnek, a természetnek.

Nehezemre esett visszaindulni, de a visszafelé út, újra megcsillantotta mesebeli világát és újra felfedeztem az út varázslatosságát.