Zempléni hegység rejtett útjain – Fekete-hegy

A Zempléni hegység egy kissé elfelejtett pontja felé vesszük az irányt. A sátorhegyek zöld panorámája kísér utunkon, majd Kazinczy Ferenc által Széphalomnak nevezett kastélypark előtt is elhaladva, – ahol amúgy nyelvújítónk síremléke áll – érkezünk meg Mikóházára. A Zemplén szerelemeseinek biztosan ismerősen cseng a név, de a legtöbben csak átrobognak e kedves kis falun. Mai túránk kiinduló állomása pedig épp itt van, mert a cél a Zemplén egy kilátójának felkeresése a Fekete-hegy. A főútról tábla jelzi a Fekete-hegy kilátóját, azt követve a történelmi pincesor előtt kialakított parkolóban hagyhatjuk autóinkat. Ahogy készülődünk a túrára, máris kedves hölgy érkezik és érdeklődik úti célunk felől.

A népi jellegű pincesoron 95 pince található, amelyek már a XIX. században is álltak, a II. világháborúban a helyiek a pincékben kerestek menedéket maguknak. Egyébként a Palack hegyen termett szőlőből készült tokaji jellegű borok érlelésére szolgálnak. Szerencsére felismerték a pincék turisztikai jelentőségét és 2011-ben valamennyit felújították.

A pincék után egy szépen felújított parasztház pálinkaházzá avanzsálódott, előtte díszes kapun a felirat „A jókedv kapuja” invitál betérésre. Gondolom, kellő gyümölcsnedű elfogyasztása után kifelé jövet az élet nagy kérdésein elmerengve bizonyosodhatnak meg a kapu belső felén lévő felirat bölcsességéről, mely szerint „Borban az igazság.”

Az útvonalat innen a tanösvény jelzése mutatja, kis táblákon jelezve a hátralévő út megtételéhez szükséges időt. Bár az idő elég relatív, mindenkinek mást jelent, azért a lelkünknek megnyugtatólag hat, hogy csak másfél óra és máris a kilátó csúcsán leszünk. A nagy célt kisebb távokra osztották, így az első megállónk mindössze 20 percnyi távolságra van. Felsejlik előttem a Magas Tátra túraútvonalain lévő hasonló időkiírások, amelyeket mind zergeléptékű emberekre szabtak és csak reménykedem, hogy itt normál emberi tempót adtak meg kalauzidőnek.

Beérve az erdőbe, máris feltűnik, hogy az elmúlt napok esőzései nem tűntek el nyomtalanul. Vízmosta utak, nedves lépések és üde zöld dzsungel ölel körbe minket. A Huta patak hangosan csilingelve rohan alá, ügyesen utat törve magának a hegytetőről lesodort törmelékek között, partján elégedett páfrányok bólogatnak.

Az első pihenőhelyre egész jó időt futva érkezünk meg, kis ejtőzés után, előkerülnek a különféle szúnyogriasztók, kinek mi válik be, sok-sok kísérlet zajlik épp. A vérszívók mindenesetre kánaánban érezhetik magukat, mert bőven csemegézhetnek belőlünk.

Tovább indulunk és gyűrjük a szinteket és örömmel érkezünk meg a következő pihenőhelyre, ami alig 8 percnyire van. A Tölgyes bérci pihenő, nevéhez híven egy tölgyerdőben található, kényelmes padokkal, esőbeállóval és még némi kilátás is nyílik a szemközti vidékre. Itt már én se bírom a vérszívók támadását és bekenem szabadon lévő testrészeimet némi riasztóval.

Az út mentén finom málnabokorra lelünk és csemegézni kezdünk, így már egyértelműen világos, hogy miért is kapta ez a völgy a Málnás nevet. A következő pihenő a Málnás-völgyi pihenő, ahol némi aláereszkedés után jéghideg forrásvízzel lehet csillapítani szomjunkat. Eddig se volt sík a terep, de innen még inkább meredekebbé válik és bónuszként még sárt is dagaszthatunk. Előttünk már mások is jártak, így az út, olyan, mint egy korcsolyapálya, már a lábujjaimmal is kapaszkodom. A botok ezen a terepen nagy szolgálatot tesznek.

Pihenéskor tűnik fel hátra fordulva, hogy már csodás panoráma csíkocska látható, a távolban ott fehérlik a füzéri vár sziluettje is.

A Fekete-hegyi réten újabb remek pihenőhely fogad, ahol összegyűjtjük tartalékainkat az utolsó etaphoz. A rétet szegélyező kis domboldalon, mint a babák első haja, gyenge növendék füvecskék zöldellenek a fák között, a nap simogató sugarai itt-ott játékosan csillannak meg az összefüggő puha szőnyegen. Az egészből sugárzik a harmónia, a természet legcsodálatosabb összhangja.

Végül nekivágunk és a hátralévő pár száz métert már könnyedén teljesítjük, mert itt nincsen már nehezített tényező, egyszerűen csak felfelé kell menni és nem kell küzdeni a talpon maradásért.

 Az út mellett andezit bombák sorakoznak, az egykori vulkáni tevékenység tanúi, akik ma már otthont adnak a bársonyos zöld moháknak, és meghúzódnak a magas fák árnyékában. Árnyas, szemet gyönyörködtető, őserdő jellegű a táj.

Az utolsó emelkedő előtt, már feltűnik a kilátó barna sziluettje, megérkeztünk. A Fekete-hegy 577 méter magas, a kilátó 13 méter magas és 2000-ben a millennium emlékére készült. Kis csoportokban kapaszkodunk fel a tetejére. Felérve a lombok felett elképesztő nyugalom fogad, és ráadásul még pazar panoráma is lehetőséget ad a tájban való elmélyedésre.

Előttünk zöldellő lankák, aranyló gabonamezők, a völgyekben megbúvó apró falvak, a háttérben magasabb vonulatok szegélyezik a tájat. Legszívesebben órákon keresztül csak bámulnám ezt a látványt, hogy minél tovább részese lehessek ennek a csodának.

Ebédünk után aztán újra elindulunk lefelé, egészen a Málnás völgyig. A sáros meredélyt gyorsan abszolváljuk és az azt követő lefelé sem okoz már gondot. Jól esik újra a forrás hűsítő vize.

Kényelmes erdei úton közeledünk a vadmacska tanösvényhez. Az út meseszép, jól járható, csak újabb nehézségként felfedezzük, hogy termetes hangyák lepték el, meg is pillantjuk hamarosan óriási váraikat. A hangyák zavarodottan össze vissza karisztolnak az úton és nem restek felrohanni az épp arra járó emberre sem.

Hamarosan Michael Flatley-t megszégyenítő stepptáncba kezd szinte mindenki, hogy megszabaduljon a hívatlan vendégeitől. A sors iróniája, hogy épp ekkor futunk el egy „A világ urai a rovarok” című tábla mellett, aminek a tartalmát ezúttal saját érdekünkben nem olvassuk el.

Mellettünk a Szakadék völgy mélysége tátong.

Gyorsan teljesítjük ezt az etapot és kiérünk egy rétre, ahol arcul csap minket a levegő forrósága. Az egykori legeltetésre használt terület Erdélyt idézi. Hamarosan újra az árnyat nyújtó erdőben sétálunk és feltűnik a falu első állattartó farmja, majd kiérünk a falu csendes kis utcájára. Az erdő szélén meggyfa hívogat csábítóan, néhányan nem is bírunk ellenállni és a legédesebb, legízletesebb apró szemű meggyel ontjuk szomjunkat.

Egy nagyszerű látványos, mesebeli erdőkbe vezető túrán vagyunk túl.